3. fejezet

Sziasztok :))

Köszönöm szépen annak a három embernek a bizalmat és a kommenteket, akik máris megtiszteltek *-* el nemt udjátok hinni, mennyire örülök :))

Következzék a 3. fejezet, ami az utolsó előtti azokból, amik megvannak. Holnap jön a negyedik, aztán szépen lassan beáll majd a rend, és várhatóan vasárnaponként jönnek az újabb írások :)

Olvassatok, jelezzetek vissza, iratkozzatok fel! :))

Idegesen csaptam le a laptopom fedelét, és nem érdekelt, hogy amúgy mennyire szeretem a kis hófehér ketyerét, mérgesen a lábamhoz dobtam. Azért a földhöz nem fogom vágni, de na. Dühös voltam. Mérhetetlenül dühös.

Tegnap este kaptuk meg az e-maileket az egyetemről, miszerint tök jó lenne, ha végre beregisztrálnánk az egyetemi portálra, ahol majd az órarendünket, a jegyeinket és minden egyebet tudunk megnézni, kezelni, illetve letölteni. Őszintén szólva, már a bergisztrálással is meggyűlt a bajom, de szerencsére nem csak nekem. A MyBookos közös csoportunkban minden kezdő diák fortyogott a dühtől, míg végül a drága diákosaink összeállítottak nekünk egy hasznos pdf-et, amiben leírtak minden fontosabbnak vélt infót az órákról, regisztrációról, satöbbi. Mégis mi a franc az a kredit, és hogy kell megsütni?

Már az este is úgy felborzolta az idegeimet ez az egész, hogy alig bírtam elaludni, teljes kudarcnak éreztem az egyetemi kezdésemet. Most pedig itt vagyok három nappal később, és még mindig csak annál a rohadt regisztrációnál tartottam! Egyszerűen nem találtam meg semmit! Hát hogy lehet valami ilyen rohadt átláthatatlan?! Hiába kattintok rá bármire, az nem azt hozza ki, mint kellene!

Durcás pofával fontam össze magam körül a karjaimat, közben pedig a fejem vertem az ágy vasrácsába. Szerencsére a kontyom megvédte a koponyám a maradandó sérülésektől. A délelőttöm pedig csak rosszabb lett, amikor oldalra pillantottam.

A házaink elhelyezkedésének köszönhetően tökéletes belátást nyerhettem Daniel otthonába. Azóta az este óta egy szót se beszéltünk, sőt, ő láthatóan került engem. Csak egyszer jött át vacsorázni, de még a szemkontaktust sem vette fel velem. Végül is ez annyira nem nagy probléma… egyáltalán, még csak nem is értettem azt a jelenetet, amit a kocsiban játszott le. Lehet, hogy le akart cseszni, amiért elrontottam a numeráját, de nem is tudom. Furcsa volt, az biztos. De jobb is így. Ha ő nem szól hozzám, én biztosan nem fogok hozzá.

Észre sem vettem, de a tekintetem továbbra is az ablakára meredt. Premier plánban figyelhettem, ahogy egy melegítőnadrágban és egy szürke, kinyúlt pólóban a kanapéjára vetődött. Még mindig nem borotválkozott meg, ezért a borosta már kicsit csúcsosodni kezdett az állán, de így is rohadt dögös volt. Akarom mondani, Danieles. Igen.

Az egyik karját a feje fölé csapta, elég laza volt, pontosan úgy helyezkedett el, mintha azt várná, hogy valaki az ölébe huppanjon. És csodák csodájára, ez így is történt.

Kikerekedett szemmel figyeltem, ahogy az a csaj, akit levakartam róla az étteremben, boldogan ugrott mellé. Egy mélyen dekoltált blúzt és miniszoknyát viselt, annak ellenére, hogy ma különösen hideg késő nyári napunk volt.

Láthatóan igen forró volt köztük a hangulat. Körülbelül fél perc se telt el, a szomszédom máris a lány combja után nyúlt, és úgy húzta az ölébe, hogy a szoknyája teljesen felcsússzon a derekán.

Mi a franc?!

Rögtön elkaptam a tekintetem. Ez olyan rohadt ízléstelen! Mégis mit gondol magáról ez a hülye bunkó, hogy én ezt akarom nézni hétvégén délelőtt?!

A függönyöm után nyúltam, készültem behúzni, viszont megint rájuk meredtem. A lányon már csak melltartó volt, most pedig Daniel felsője következett. Simán hagyta magáról leráncigálni, feltárult az egész felsőteste. Furcsa, de így még robosztusabbnak tűnt az alkata, nem slankította semmilyen anyag. Aztán, mintha nem lenne ennél természetesebb dolog a világon, a szőkeség fenekébe markolt, és játszi könnyedséggel felállt vele. Érezhető volt rajta, hogy ez egy begyakorlott, már-már rutinná silányult mozdulat. Persze, a férfias erő láttán bennem is megakadt a levegő, de valamiért az az érzés támadt bennem, hogy ő mindezt csak azért csinálja, hogy gyorsabban megtörténhessen, aminek meg kell történnie.

Aztán eltűntek a látóhatárról. Szerencsére. Elengedtem a levendula színű függöny durva anyagát. Észre sem vettem, milyen erősen markoltam.

Nagyot sóhajtva ereszkedtem vissza a rácshoz. Az agyamban mindenféle gondolat száguldott föl-alá. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni ezen a férfin, olyan ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban. Nem kezdődött egyszerűen a kapcsolatunk, de azt hiszem, végül is elég jól viselte a következményeket, én meg nem haragszom már rá. Szinte már kezdett szimpatikus lenni, elvitt meg hazahozott, haverkodott, aztán közbevágott és az utamat állta. Majd nem szólt hozzám. Most pedig láthattam, miként hálóz be egy…

Teljesen kikapcsolt az agyam. Visszatértek a látóhatárra, de immáron teljesen meztelenül, bár csak a szőke lányt láttam hátulról, ahogy Danielen csimpaszkodik, éppen hevesen csókolóztak. A férfi hálószobája az enyémmel egy szinten volt, ráadásul az ágya is azon az oldalon állt, mint az enyém. A legtöbb esetben elhúzva volt a függönye, de most mindent láttam.

A favágó egy egyszerű mozdulattal ledobta magáról a lányt, aki visszapattant a matracról egyszer, másodszorra már nem tudott, mert Daniel teste a paplanba préselte. Följebb másztak, a férfi megkapaszkodott az ágya fakeretében, hogy aztán egy könnyed, de lassú és érzéki lökéssel behatoljon. Közben pedig töretlenül az én szemembe nézett.

Abban a minutumban berántottam a függönyt. Legszívesebben Maxhez futottam volna, hogy a csúnya bácsi néz, azonban megmoccanni sem bírtam. Az az állatias, kéjtől túlfűtött tekintet azt hiszem örökre az emlékezetembe égett, és teljesen leláncolt. Nem bírtam eldönteni, hogy azt akarom, hogy soha ne nézzen rám így senki, vagy azt, hogy a szívem választottja mindig így tekintsen rám. Olyan mély volt, lenyűgözött, de valamiért kissé melankolikus. Teljesen elvarázsolt.

Önmagától cselekedett a kezem. Az ujjammal a combomba csíptem, ami visszarángatott a valóságba. Nem, ez nem szexi volt, hanem kifejezetten gusztustalan! Mégis milyen perverz állat nézi a nála tizenöt évvel fiatalabb egyetemista lányt kufircolás közben?! Mint egy rossz pornó… és mégis, hogy koncentráljak, ha tudom, hogy azok ott tőlem csupán néhány méterre…

Kivágtattam a szobámból, viszont nem jutottam túl sokáig. A kis előtérben mászkáltam fel-alá, egyáltalán nem tudtam, mitévő legyek. Az igazat megvallva Dan egy felnőtt férfi, elragadta a hév… így viszont én lettem a perverz a kukkolásért.

Erőtlenül előrebicsaklott a fejem. A rohadt életbe már! Nekem most a sulival kellene törődnöm, nem pedig holmi szexgépekkel.

Épp ezért léptem oda az előszobában a komódhoz, amin Max a telefont tartotta. Furcsa, de Mistmountain lassú tempója nem csak az autók terjedését előzte meg, mivel az túl gyors volt, de le merném fogadni, hogy a vezetékes telefonok maradék százaléka is nálunk volt fellelhető.

Fellapoztam a kis jegyzettömböm, amire a diákosok telefonszámait írtam fel még a találkozó estéjén, és gondolkodtam, hogy melyiküket is hívjam fel. Dylan mondjuk jó lenne, de azt hiszem, hogy az előbbi után egy férfi szemébe sem mernék belenézni. Még szerencse, hogy Vinék nincsenek itthon. Mindegy, így marad Rika. Néhány kicsöngés után már fel is vette.

‒ Szia, Sammy vagyok – mutatkoztam be az értetlen hangra.

‒ Ó, szia! Mi járatban?

Hirtelen mocsok hülyének éreztem magam. Mégis miért hívtam fel? Még csak barátok sem vagyunk. Talán mert jelenleg ő volt az egyetlen lány ismerősöm, akivel beszélni tudtam.

‒ Öm… lehet, hogy hülye kérdés, de…

‒ Biztosan nem, mondd csak nyugodtan! ‒ Olyan kedves volt a hangja, teljesen megnyugtatott. Rika mindenre nyitott volt.

‒ Nemigen boldogulok ezzel a hülye netes izével.

‒ A morfival?

Az egyetemi naplós-mindenes oldalnak hivatalosan a Morpheus nevet adták, fogalmam sincs, hogy miért, de a diákok csak morfinak becézték. És mindannyian utálták, nem csak a befirkantott egyesek miatt, hanem mert az átláthatatlanságáról és kezelhetetlenségéről volt híres.

‒ Aha.

Rika gonoszan felröhögött.

‒ Nem is csoda! Figyi, Sam, itt van velem egy lány, aki a csoporttársad lesz, megkeresett, hogy mutassam be neki Mistmountaint, meg segítsek neki is a morfival. Ugyan kicsit elsietitek még a dolgot, ráérnétek, de szívesen segítek. Naomival sehol sem találunk wifit a belvárosban. Jó kis első benyomás, mi? Mindegy. Szóval, ha esetleg beugorhatnánk hozzád, akkor egyszerre tudnék nektek segíteni.

Legszívesebben lefutottam volna hozzájuk a völgybe, de így két legyet üthetnék egy csapásra. Így végül beleegyeztem. Bemondtam a címünket, majd lecsaptam a kagylót, ezután sandán a laptopom felé kezdtem pislantgatni. Nekem most oda kéne mennem, mi? Oda, ahol pár méterre…

Amilyen erősen csak tudtam, összeszorítottam a fogam és befutottam érte, majd azonnal ki. Hála az égnek nem hallottam semmit, nem láttam semmit, a lányokat pedig a nappaliban fogom fogadni.

Húsz perc kellett, amíg kopogtak az ajtónkon. Addigra megraktam a tüzet a hatalmas, beépített kandallóban és forraltam vizet teához, hogy fel tudjam őket melegíteni. Kicsit elszoktam az itteni időjárástól, nem tudom, hogy fogom a telet átvészelni. Nem fog menni cicanaciban, mint eddig, az tuti.

Hatalmas vigyorral engedtem be őket. Csak most tűnt fel, hogy ázsiai vonásainak ellentmondva Rika milyen magasra nőtt. Olyan száznyolcvan körüli, nem is csoda, hogy egy másodpercre megrémültem tőle. Teljesen úgy nézett ki, mint egy modell. A haja most szoros copfba volt fogva, kihangsúlyozta az éles vonásait és a hosszú nyakát. Naomi egy szőke, rövid hajú, kicsit pufi lány volt, rettentő kedves mosollyal és ijesztően kék szempárral.

‒ Szia, Sammy vagyok ‒ mutatkoztam be neki azonnal, ő pedig viszonozta a kézfogásom.

‒ Naomi Corvell. Bocsi, hogy így látatlanban bepofátlankodom, csak…

‒ Ugyan, semmi gond, legalább megismerek mást is! Szerintem ez tök jó. ‒ Láthatóan megnyugodott. Bevezettem őket a nappaliba, majd felszolgáltam a teát, és lerogytam velük szembe, ahol pár napja még Daniel ült. Az a Daniel, aki most épp kufircolt.

Ahogy erre gondoltam, az előbbinél jóval hangosabb dörömbölés recsegtette meg az ajtónk deszkáit.

‒ Várunk még valakit? – kérdeztem a lányoktól, de ők rázták a fejüket.

‒ Azonnal engedj be! ‒ visított kintről az ismeretlen, még a kilincset is rángatni kezdte, még jó, hogy kulcsra zártam.

Gyanakodva nyitottam ki. Amint kattant a zár, egy szőke ciklon süvített át a lakáson, mintha csak a lendület vitte volna. A kandallóig robogott, aztán visszafordulva megállt velem szemben. Nem hiszem el, ez ő! Mégis miért van itt?

‒ Tudok neked esetleg segíteni? – tettem fel neki a kérdést óvatosan, mivel láttam, hogy rettentő zaklatott.

‒ Te csak ne segíts nekem semmivel!

‒ Akkor attól tartok, hogy rossz házba törtél be.

‒ Sophie! ‒ harsant fel mögöttem egy karcos hang. Ez Daniel.

A favágó, ha lehet, még dühösebben csörtetett be. Azon nyomban elkapta a lány karját és ráncigálni kezdte kifelé. Döbbenetemben nem is bírtam mást csinálni, csak Rikára meredtem. Láttam az ő arcán is a meglepettséget, majd az ajkával jól artikulálva, de némán beszélni kezdett: „ezek ők?” Csak bólogattam.

‒ Egy rühes kurva vagy, hallod, Samantha?! ‒ Csak ennyit tudtam kivenni a sok „eressz el közben”, aztán már kint is voltak.

Az egész csupán egy villanásnak tűnt. Sophie jött és ment, ahogy láttam rajta, még maga sem találta ki, miket akar a fejemhez vágni, hiszen akkor gondolom nem csak egy rühes kurvát kaptam volna. Basszus, lehetséges, hogy rájött volna a kukkolásomra?...

Odakint még dulakodtak egy kicsit, de pár perccel később Daniel kopogás nélkül belépett, zaklatottan, csatakosan és fujtatva. Nem kellett mondani semmit, csak felém mutatott, aztán az ajtóra, én pedig csináltam, amit kért. Levettem a kabátom, mondtam a lányoknak, hogy várjanak egy percet, aztán már kint is voltunk.

A férfi rögtön kényelembe helyezte magát, elterpeszkedett a hintaágyon, majd ezt követően rágyújtott. Mélyen és jóízűen szívott egyet. Végigkísértem a folyamatot, kicsit távolabb tőle letámaszkodtam a korláthoz.

‒ Mit akarsz? – nyögtem ki végül, de ő meg se szólalt. ‒ Odabent engem várnak, Daniel, szóval légyszi, siess!

‒ A második numerám veszik el miattad, szóval szerintem egy kicsit lehetnél velem kedvesebb.

Kis köcsög! Nyugi, Sam, nyugi… számolj el tízig.

‒ Ahogy láttam, a mostani fantasztikusan beteljesült. ‒ Gúnyos mosoly terült el a számon, amitől megrándult a favágó arca. Nem volt rajta semmi más, csak egy póló, az alkarján pedig hullámzottak az izmok, ahogy mozgott.

Daniel előre dőlt, a térdére támaszkodva meredt először előre, majd lassan felém fordította a fejét. Az aranyszín íriszek úgy parázslottak fel, mintha olvadt aranyból lennének. Végigvizslattak, tetőtől talpig, aztán elsötétültek, átláthatatlan köd ereszkedett rájuk, a tulajdonosuk pedig még mindig nem beszélt. Úgy tűnt, hogy a szomszédomnak ez egy rohadt rossz szokása. Egyértelműen látszott rajta, amikor mondani akart valamit, de ezt egyfolytában magába fojtotta. Beszélj már, az istenért!

‒ Undorító vagy. ‒ A szavak sikamlós kígyóként csusszantak ki a számon. Tudtam, hogy már nem tudom őket visszafogni. ‒ Nincs azzal semmi baj, ha szereted a nőket és a szexet, de fényes nappal úgy kefélni, hogy azt mindenki lássa…

‒ Bocs. ‒ Csak ennyit mondott.

‒ Bocs?! Ennyit makogsz azután, hogy  végig kellett néznem, ahogy behatolsz valakibe, aztán ez a valaki csak úgy betör a házamba visítozva, mint egy hülye?

‒ Nem tudom, mit mondhatnék, Miss Foster. ‒ Akárhányszor kiejtette ezt a nevet a száján, az mindig olyan gúnyosan hangzott. Amikor ezt kértem tőle, már tudtam, hogy bánni fogom.

‒ Mondjuk magyarázd el!

‒ Mégis miért gondolod azt, hogy bármiféle magyarázattal tartozom neked?! ‒ Egy szökkenéssel fölállt, elém vágtatott, szinte észre sem vettem. De nem riadtam meg.

‒ Na, azért álljunk csak meg egy kicsit! Idejössz, kihívsz, aztán nem akarsz nekem mondani semmit?

‒ Én csak bocsánatot akartam kérni a jelenetért.

‒ Oké, de magyarázatot is várok.

‒ Mégis minek? Nem tökmindegy az neked?

‒ Baszd meg, Daniel! Te aztán tényleg egy barom vagy! ‒ szakadt ki belőlem. Nem voltam különösebben mérges, csak értetlen, de szerintem ő teljesen félreértett. ‒ Nem érdekel a szexuális életed, csak magyarázatot akarok, de te jelenleg rosszabbul viselkedsz, mint Sophie!

‒ Sammy…

Végre így hívott, először. Olyan mélyen rezgett a hangja minden egyes betűnél, hogy a gyomromban éreztem.

‒ Dan – mondtam, és széttártam a karom.

‒ Félek, ha elmondom, végképp meg fogsz utálni.

‒ Attól tartok, ahhoz már túl késő, ennél lejjebb nem kerülhetsz – viccelődtem.

‒ Voltál már úgy szex közben, hogy nekiálltál valakivel, akit nem is kedveltél annyira?

Hirtelen eltátottam a szám, de azonnal vettem a lapot és továbbléptem.

‒ Nem, nem igazán.

‒ Marha unalmas.

‒ Szóval te most azt akarod nekem mondani, hogy félbehagytad a dolgot, mert unalmasnak találtad? ‒ Összeráncoltam a szemöldököm. Komolyan ilyen dumával akar jönni?

‒ Lehet, hogy rád hivatkoztam, amikor mentséget kerestem. ‒ Kisfiús mosoly kúszott szét az arcán, az én fejemet pedig erre elöntötte a lila köd, bemutattam neki, aztán fogtam magam, sarkon fordultam és becsaptam az ajtót.

Miért van az, hogy ez a pasi rettentő vonzó, szinte már varázslatos tud lenni egészen addig a pillanatig, amíg csak nézni kell? Amint mozogni és beszélni kezd, egy összetehetetlen katyvasz lesz az egész, akin nem lehet kiigazodni.

És mégis, mi akar lenni ez az egész, hogy velem menti fel magát a szex alól?! Egyáltalán milyen férfi csinál ilyet?

Odabent a lányok természetesen faggatni próbáltak, de én nem mondtam semmit. Bár úgy terveztem, hogy a nappaliban leszünk, már egyáltalán nem hozott zavarba a gondolat, hogy Daniel ágyát kell bámulnom. Sőt, már a tekintete sem hozott zavarba. Már értettem, miért volt olyan bősz: unatkozott.

***

El se hiszem. Eltelt három óra, a beiratkozásomhoz minden nyomtatvány kinyomtatva, már tudom, hogyan kell órákat felvenni, mi az a kredit, és hol fogom megtalálni az átlagom. Rika egyszerűen zseniális.

Viszont volt egy kis bökkenő. Amíg én a diákosunkra néztem csillogó szemekkel, addig ő és Naomi Daniel lakását stírölték ugyanilyen lelkesedéssel. Időközben ki-kiszedtek belőlem infókat, sajnos ők még nem beszéltek vele, így nem is tudhatták, milyen furcsa egy alak igazából. Egyelőre még csak a szívdöglesző pasit látták benne, bár ahogy észrevettem, nekik ennyi bőven elég volt.

‒ Nézd, nézd! ‒ lökdöste meg Naomi Rika vállát. Ők az ágyamon ücsörögtek, míg én a földre lettem száműzve. Egy ideje azon csorgott a nyáluk, hogy Dan épp a kanapén ülve netezett. Szerintük ez cuki. ‒ Azt hiszem ismerem azt az oldalt, ahova fellépett!

‒ Komolyan?! Mi az?

A szőkeség felém hajolt kivette a laptopot a kezemből, majd az íróasztalomhoz telepedett és gépelni kezdett.

A monitoron nemsokára fekete kereten egyszerű, letisztult oldal jelent meg, két hatalmas szövegbuborékkal: felhasználónév és jelszó.

‒ Ez egy chates oldal? – izgult be rögtön a diákos.

‒ Aha. Tök fura, nem? Ki hinné, hogy egy ilyen pasinak chatre van szüksége?

‒ Lehet, hogy csak chatszexel, nincs ebben semmi komoly. Kifejezetten izgalmas, nem? ‒ Az utolsó tagmondatot az én figyelmem felkeltésére használta.

‒ Ja, kötve hiszem. ‒ Elég gáz, hogy Dan délelőtt szexel, most pedig ezzel próbálkozott. Kielégíthetetlennek tűnt.

‒ Ugyan már, Sammy, légy egy kicsit lelkesebb!

Válaszul csak forgattam a szemem.

‒ Regisztráljunk be! – javasolta a csoporttársam.

‒ Lányok, ez most komoly? Egy chates oldal? Elég gáz. ‒ Felálltam és mögéjük mentem, letámaszkodtam a székem támlájára.

‒ Ünneprontó vagy! – morgott Rika, de csak viccelődve.

‒ Szóval, mi legyen a nevünk? Valami dögös kéne.

‒ Szexicicák69? – vihogott Nao. Az alpáriság most kivételesen engem is megvigyorogtatott.

‒ Dehogy te hülye! Na, engedj ide! ‒ A magas egy szempillantás alatt elhessegette és átvette az uralmat, gépelni kezdett.

‒ A felhasználónév Chiaki? Miért pont az? ‒ kérdezgette a szőke.

‒ Miért ne? ‒ válaszolt vállvonogatva. ‒ Mennyivel rosszabb, mint más? Ázsiainak hangzik, mert az is, a pasik pedig imádják.

‒ Az évek, meg a tapasztalat, mi, Rik? ‒ böködtem meg egy sunyi vigyorral, ő pedig viszonozta.

Szépen lassan kitöltötte az adatlapot mindenféle fals és hülye infóval, aztán a kezemet a billentyűzethez rántotta.

‒ Válassz jelszót!

‒ Mi? – hökkentem meg.

‒ Miért pont én?

‒ Hogy mi ne tudjuk.

‒ De nem értem, miért ne tudhatnátok? Engem nem érdekel ez az egész úgyse.

‒ Pont ez az! Te vagy kettőnk közül, akit nem érdekel ez a pasi, te vagy a visszahúzó erőnk, Sammy.

‒ És mégis mi haszna van ennek, ha ezután is tök simán regisztrálhattok magatoknak?

‒ Írd már be azt a hülye jelszót végre! ‒ reccsent rám türelmetlenül.

‒ Oké, oké! ‒ Morogva gépelni kezdtem. ‒ Igazi hajcsár vagy.

Ő erre csak elégedetten kuncogott. Elég hosszú jelszó lett, a lányok diszkréten még el is fordultak, miközben írtam. A következőt pötyögtem be magamnak: ebbolugyseleszsemmi.

Enter.

Az oldal betöltött, a fekete keret a profilommal bal oldalon, jobb oldalon pedig a chatelők listájával. Vagy ötszázan lézengtek most fönt.

‒ Tudom, hogy elsőre elég cikisnek tűnik…

‒ Nagyon ‒ helyesbítettem.

‒ Szóval nagyon cikisnek tűnik, de hidd el, elég jó a közösség. Tök jókat lehet dumálni, néha még én is használom.

‒ Akkor miért kellett beregisztrálnunk?

‒ Hogy te is tudd használni ‒ okított a diákos jó felsős módjára.

‒ És miért is akarom én ezt használni?

‒ Mert a szomszédod is használja, és hülye lennél, ha nem használnád ki, hogy aztán ne használjon téged. ‒ Rika olyan lelkesen magyarázott, hogy lassanként rám is átragadt az izgalom. Ja, nem. ‒ Érted.

‒ Nem mondok inkább semmit.

Természetesen egy csomó hülye azonnal ránk írt. Kapásból nyolc pasi farokméretét tudtuk meg akaratunkon kívül. Még ha brahiból is, velük szívesebben dumáltam volna, azonban Rika egyfolytában kinyomogatta a megnyíló ablakokat. Csupán egy ember kellett neki.

‒ Szerintetek mi lehet a felhasználóneve?

‒ HotBoyNextDoor?

‒ Haha, te hülye!

Örülök, hogy ilyen jól szórakoztak. Én már nem élveztem ennyire.

‒ Sammy, mik is a pontos adatai?

‒ Fogalmam sincs, nem tudok róla semmit.

‒ A nevét csak tudod.

‒ Arra nem gondoltál esetleg, hogy az elmúlt húsz faszos-méretes között volt?

Mindketten hangosan felröhögtek.

‒ Tuti nem! – somolygott Naomi. ‒ Ahogy látom, most is gépel.

‒ Vannak olyan szomorú, magányos nők, akik egy húsz centis lőcstől azonnal földhöz vágják magukat.

‒ Vagy ágyhoz – folytatta jókedvűen a magas. ‒ Na de komolyan, mi a teljes neve?

‒ Daniel Woods.

‒ És ő is favágó, ugye? Mint a nagybácsid és a tesód.

‒ Kollégák, ja.

Amilyen gyorsan csak lehetett, végiggörgetett a nevek listáján. Tényleg baromi sokan voltak. Rá is írt az összes Danielre, Danre, Dannyre, D-boyra, de Naomi szomszédlesésének köszönhetően megtudtuk, hogy a válasz nem akkor érkezett, amikor ő gépelt. Szinte már alábbhagyott a lelkesedésük, a keletkező bánatuk fordítottan arányos volt az én kezdődő örömömmel, amikor Rika még egy utolsó emberre rákattintott.

Chiaki

Szia :))

Woody

Üdvözletem, hölgyem :))

‒ Ez ő! – sikoltott fel a szőke, ezzel együtt a diákos.

Az ablakok rezegni kezdtek a keretükben, a kutyák felvonyítottak a hangzavarra, nekem pedig csak egy dolog járt a fejemben: a favágók melyik században köszöntötték ilyen kedvesen a nőket?